Felemelő élményben volt része a szerencsi református templom gyülekezetének december 21-én Mészáros János Elek koncertjén.

A koronavírus-járvány a világon élő közel 8 milliárd ember lába alól mondhatni egyik napról a másikra kihúzta a talajt. A pandémia és a nyomában járó sorozatos intézkedések hatására az emberek többsége stresszesebb mint korábban valaha. A COVID-19 speciális helyzet elé állította a magyar lakosságot, amely az egyéni jóllétet és mentális egészséget egyaránt befolyásolta. A járvány felboríthatta a mindennapok rutinját, az élet számos területén nehezen tervezhetővé tette a jövőt. A bizonytalansággal együtt járó szorongás lassan mindennapossá válik a hétköznapi emberek számára is. Hogyan kezelhető a krízis? Írásunkban Gergely Aletta, szerencsi származású egészségpszichológust kérdeztük.

Hivatalosan is bemutatta a publikumnak új verseskötetét Gaál Ernő író, költő. A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár, valamint a Hegyaljai Alkotók Társulása (HAT) által szervezett közös könyvbemutatót november 25-én tarották a Rákóczi-vár lovagtermében.

Hagyományteremtő céllal „Ond Jó” elnevezéssel szeptember 11-én családias összejövetelt tartottak Ondon.

Szerencs Város Önkormányzata a hagyományoktól eltérően a koronavírus-járvány miatt nem a város napján (április 20.), hanem az augusztus 20-i nemzeti ünnep keretében nyújtotta át kitüntetéseit azon polgárok számára, akik hozzájárultak a település értékeinek gazdagításához.

Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából ünnepi állománygyűlés zajlott augusztus 19-én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon. A rendezvényen miniszteri elismeréseket vehettek át az arra érdemesek, valamint a Dr. Balogh Imre emlékpályázat díjazottjai is ez alkalommal kapták meg pályamunkájuk jutalmát.

További cikkeink …