Még nem késő beadatni az influenza elleni vakcinát, mivel a járvány várhatóan csak pár hét múlva kezdődik - hívta fel a figyelmet Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden az M1 aktuális csatornán.
A helyi vállalkozókat köszöntötték
Szerencs Város Önkormányzata január 3-án tartotta a már hagyományosnak számító, vállalkozók köszöntését a Rákóczi-vár színháztermében.
5 ok, amiért népszerűek a budapesti ingatlanok
Fővárosi lakásvásárlást tervez? Budapesten képzeli el jövőjét? Az ingatlanpiacon még mindig uralkodik az a trend, mely szerint a fővárosi ingatlanok messzemenően többe kerülnek, mint a vidéki városokban kínáltak. Nem véletlen, hiszen Budapest minden korábbinál többféle lehetőséggel áll rendelkezésre. Legyen szó munkavállalásról, szórakozásról, tanulmányokról, minden korosztály megtalálhatja itt számítását. (x)
Újraindult a vonatforgalom
Budapest–Hatvan vasútvonal rekonstrukciójának következő fázisában, december 8-tól március 20-ig módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok. Pótlóbuszokkal már nem kell utazni, a vonalat megnyitják a vonatforgalom számára, és a beruházás befejezéséig, 2020 végéig már nem lesz szükség a forgalom teljes szüneteltetésére.
Mikulás járta a várost
Szerencs oktatási tanintézményeibe is megérkezett december 6-án a Mikulás.
Kidőlt fa a Bolyai Iskolánál
Tájékoztatjuk az autóval és gyalogosan közlekedőket, hogy 2019. december 5-én, az éjszakai-kora hajnali órákban Szerencsen, a Rákóczi út 100. szám előtt, a Bolyai iskola udvarán a rá nehezedett hó és jég súlya alatt kidőlt egy fa, és megrongálta az intézmény kerítését is.
Testvérvárosi találkozó Szerencsen
Városunk két testvértelepüléséről, Rozsnyóról és Nyárádszeredáról érkeztek vendégek Szerencsre november 29-én.
A szociális szférában dolgozókat köszöntötték Szerencsen
Szerencs Város Önkormányzata valamint a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár november 19-én rendezett ünnepséget a szociális dolgozók tiszteletére a Rákóczi-vár színháztermében.
Mit kell tudnod, mielőtt kölcsönt vennél fel?
Habár a világgazdasági válság által okozott hiteliszony teljesen megszűnt, a felelőtlen hitelfelvétel ma is sok fejtörést okozhat. Kimagasló az érdeklődés a személyi kölcsönök iránt, amelyek állománya hozzávetőlegesen 50 százalékos növekedést ért el a tavalyi évben.
Az 1956-os eseményekre emlékezve
November 4. nemzeti gyásznap, az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének napja.