A Mezőkövesd és térségének Fidesz szervezeteinek, továbbá Polgári Köreinek szervezésén belül tartották meg február 2-án este a XIV. Polgári Estélyt a Mezőkövesdi Városi Sportcsarnokban.

"Újévköszöntő rendezvényt tartott hétfőn délután a megyei kormányhivatal, valamint a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK). A jelenlévők összefoglaló kisfilmeket tekinthettek meg az iparkamara és a kormányhivatal elmúlt évéről, majd Demeter Ervin kormánymegbízott és Bihall Tamás BOKIK elnök mondott köszöntőt.

Adventi kézműves vásárt és családi napot tartott Hernádnémetiben a református egyházközség december 9-én. A felekezet Szentgyörgyi Sámuel Gyülekezeti Házában szülők, nagyszülők készítettek mézeskalácsokat, süteményeket a gyermekeknek, a közönséget kóstolóval lepték meg a szerencsi Bonbon Kft. munkatársai.

Helyi emlékezet, elbeszélés szerint mintegy száz éves múltra tekint vissza a tiszatardosi betlehemes játék, ámbár többen vélik úgy, hogy mint más településeken, korábban is élt a szokás a községben.

Csokoládégyári látogatás volt a célja annak a programnak, amelyet Koncz Ferenc országgyűlési képviselő kezdeményezett december 7-én Palkovics László innovációs és technológiai miniszternél.

Hernádkak adventi koszorújának első gyertyáját gyermekek társaságában gyújtotta meg december 2-án Koncz Ferenc országgyűlési képviselő.

Taktaszadán tartott tanácskozást a Taktaköz és Térsége Foglalkoztatási Paktum Irányító Csoportja. A taktaharkányi központú paktum célul tűzte ki, hogy a településen és környékén orvosságot találjon az – évek során – tartósan növekvést jelző munkanélküliség problémájára.

További cikkeink …