A Mezőkövesdi Tankerületi Központ által fenntartott három tiszaújvárosi tanintézmény, az Eötvös József Gimnázium Szakközépiskola és Kollégium, a Hunyadi Mátyás Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Széchenyi István Általános Iskola fejezett be egy-egy beruházást.

Tokajban az Országzászló Emlékhely előtt felállított obeliszk mellett, Tarcalon a Hősök Emlékkertjében tartottak megemlékezést, tisztelegve az Aradi Vértanúk előtt.

A mintegy kétezer-ötszáz fős Mezőzombor lakosságának egyötöde töltötte be hatvanadik életévét, közülük közel háromszázan vettek részt az önkormányzat által szervezett szépkorúak ünneplésén október 6-én.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tarcal község külterületén kilőtt vaddisznóból mutatta ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a hivatal szerdán az MTI-vel. A Nébih közleménye szerint járványügyi nyomozás folyik.

Példás összefogás eredményeként szeptember 30-án, kívül-belül megújult a nyolcszázhatvanegy lakossal rendelkező Újcsanálos református temploma.

A hatvanadik életévüket betöltött hölgyeket és férfiakat köszöntötte Koncz Ferenc országgyűlési képviselő és Bártfay Emese polgármester szeptember 29-én a Monoki kultúrházában.

További cikkeink …